Bemutatkozás

Amikor 2004-ben elhatároztuk, hogy megalapítjuk a Pontica Pincét, egy olyan borászatról álmodtunk, ahol olyan egyedi borokat készíthetünk, amelyekben megmutatkozhatna az ezerjó fajta és a termőhely minden szépsége.

Erőnkhöz mérten vettünk egy kicsiny pincét Móron, hogy kipróbáljuk a szőlészetet-borászatot immáron a szabadban és a pince mélyén  is, hiszen az iskolapad még csak egy út eleje.

Pincénk mellett található alacsony kordonos ezerjó mellé vásároltunk még két parcellát ebből a fajtából. Mivel szeretjük a kihívásokat, meredek domboldalon, ráadásul egyiken karós szőlő található. Sokszor gondolunk csodálattal elődeinkre,akik még nem műveltek kordonos szőlőt, mikor négykézláb haladunk metszés közben, vagy szüret idején. A pincéhez kapott magas művelésű zenit és zöldvelteliniben a munka csak egy kis nyújtó gyakorlat. Mikor 2008-ban újabb parcella vásárlásán gondolkoztunk, igyekeztünk minden romantikus gondolatunkat elhessegetni a hagyományos szőlőültetvények birtoklásáról, így győzőtt a józan ész, egy újabb alacsony kordonos ültetvénnyel gyarapodtunk. Azóta minden májusban elönt bennünket a szőlőültetvény-vásárlási láz, de erősen ellenállunk, mivel hamarosan következnek a zöldmunkák, a karós szőlő kötözése, permetezés, fűnyírás, tetejezés, permetezés, fűnyírás, tetejezés és így tovább. Kettőnknek illetve hetünknek, mert soha sem vagyuk magányosak, ez nem kevés időbe és energiába kerül . Gyermekeink kezdetben még megkérdezték: Mikor lesz ennek vége? Ma már tudják a választ. Soha. Talán télen egy kicsit pihenhetünk a pincében. Érdekes dolog az idő, a szőlőben rohan, minden perc számít, a pincében cammog, évjáratokban gondolkodunk

Pincénk emblémájáról:

 

A Móri Kecske-hegyen vásároltuk a pincénket és a szőlőterületeinket, amely szőlőhegy a Móri-borvidék legkíválóbb dűlői közé tartozik. A kecske-hegyi dűlőút mentén található hajdani útszéli kereszt talapzatában lévő díszítés ihlette pincénk emblémáját.             
Egy gazdag ornamentikájú fém dombormű van a talapzatban, közepén egy angyalkával, amely vigyázza a Kecske-hegyet.   angyalkás dombormű
A dombormű nyomán készítettük el a palackjainkon is található emblémát, ezzel szeretnénk kifejezni, hogy a hagyományok tisztelete kiemelt fontosságú számunkra.   Pontica logó