Ezerjó



Őshonos magyar fajta, más országokban nem termesztik. Vélhetően Magyaroszágon alakult ki, a Móri borvidéken, az Ászár-neszmélyi borvidéken, és az Alföldi borvidéken termesztik jelentősebb felületen. Móron  hagyományosan karós műveléssel, kopaszmetszéssel termesztették évszázadokig. A természetes rendszer szerint convar. pontica - subconvar. balcanica - provar. mesocarpa - subprovar. tacica. Fehéren nemezes vitrolájáról, vastagszövetű, szívalakú gyapjas fonákú erősen hólyagos leveléről könnyen felismerhető. Vesszője vörösbarna, középvastag, hajtása kevés. Mind a sárszem, mind az alapi rügyek termékenyek, igy tőkéje alkalmas a rövidmetszésre. Fürtje középnagy (átlagosan 170 g), sárgászöld, lédús (felső kép). Fogyaszthatóságának kezdete október eleje. Megfelelő fürtterhelés mellett október elején eléri a 20 MM-ot, az egyik legkíválóbb cukor és extraktgyűjtő fajta. Almasavhangsúlyos fajta, savait megőrzi (nem lágyul le). 
   


Az ezerjó fajta alkalmas késő szüretelésű borok, esetenként édesborok készítésére. Szárazabb, széljárta dűlőkben, a Vértes dolomitszirtjeihez közelebbi fekvésben, illetve csapadékszegényebb őszökön a bogyók töppednek, mazsolásodnak (középső kép).



Párásabb, védettebb dűlőkben, a hegylábi löszdombok lankáin, kedvező körülmények között (az ép bogyó már elérte a 18 MM-ot) a botrítisz (szürkepenész) megtelepszik a fürtökön és aszúsodásnak indulnak a bogyók (lenti kép). Móron évszázadokon keresztül készítették ezekből a lilás színű szemekből a kíváló Móri aszúbort. Meszes alapkőzeten egy különleges, egyedi karakterű aszúbor készülhet kívételes évjáratokban.